Reggel szerencsére a szokásos Star Wars főcímdal keltett. Hogy dilis vagyok-e? Igen... Tényleg erre ébredek reggelente. Olyan jó...
Megmostam a fogam, hajat fontam és felöltöztem.
SULIBAN
Ma az infóteremben kezdünk. Mikor beértem a portára, láttam El vár. Egyenesen a táskánkkal a terembe siettünk. Ott már vártak az osztálytársaink. Választottunk egy helyet és ott ültünk le. A tanár belépett és a naplóval a kezében nézett végig mindenki arcán. Elég unottnak látszott... Sóhajtott egy nagyot és azt mondta:
- Elmegyek egy kávéért. Valaki bezárja kulccsal mögöttem az ajtót?- kérdezte.
Erre Jade fölpattant és a kulcsért szaladt. A tanár kiment, és mikor az ablakból láttuk, hogy elment, mentünk kinyitni az ajtót. Jade már épp kinyitotta volna, mikor láttam, hogy nincs valami rendben. Jade nem tudta kinyitni az ajtót. Rángatta, de ezzel nem sokat segített a helyzeten.
- Jaj istenem!- ment oda Zayn és elkérte Jade-től a kulcsot. Ő is már nyitotta volna, de nem sikerült neki.
Az osztály minden tagja rángatta egy kicsit, de nem sikerült. Végül Louis jött. Meg Niall. És ha ők együtt próbálnak meg valamit, annak nincs jó vége... Addig rángatták, dobálták a kulcsot, hogy az beragadt a zárba. Nem lehetett kivenni.
- Nagyon ügyesek vagytok!- mondta Stef cinizmust rejtve a hangjába.
Egy ideig idegesen ültünk, mikor eszünkbe jutott: Mi van, ha be szeretne jönni a tanár?! Ebben a pillanatban kopogott a tanár.
- Mi lesz velünk?- aggodalmaskodott Sarah. Nagyon kis érzékeny lány, könnyen ki tud akadni.- Ha, ha... Ha nem tud bejönni, minket hibáztatnak!- Niall már mondta volna, hogy a mi hibánk is volt, mikor Sarah félbeszakította.- És ha mi voltunk, abban én is benne vagyok! És én mindig éltanuló voltam, vagyok és akarok lenni! Így intőt kapunk, és nem mehetek jó egyetemre! Nem lesz kettő gyerekem, Amanda és Katy, egy orvos férjem és nem lesz nagy házam, nem lehetek gyerekorvos, nem lehet egy kutyám és egy hörcsögöm, és így a híd alatt lakok majd veletek, és a patkányokkal: Niall-al, Louis-al, Liam-el, Zayn-el és Harry-vel! És örülök majd, ha elém dobnak 2 centet! Neee!! Ki kell innen jutnunk!!- sikítozott. Már láttam nem sok van hátra, hogy elbőgje magát. Persze mindenki tátott szájjal figyelte a kiakadását, és a patkányos résznél a fiúk sértődötten tették keresztbe a kezüket.
- Nyugi! Niall és Louis hibája!- mosolyogtam támogatóan.
Ez Sarah-nak sokat ért, és miután rájött, hogy ez nem az ő hibája, folytatta az érettségis feladatok elvégzését. A lányok sokkal nagyobb sokkban voltak, közülük sokan nem akartak semmiféle első heti intőt kapni, de a fiúk történetesen nem szorongtak. Pedig ez az ő hibájuk.
Megint kopogtak. Mindenki a másikra nézett. Azt gondolták majd valaki segít. De nem. Akkor hirtelen a sok kopogás után láttuk, hogy a tanár a suli épülete felé tart. Megnyugodtunk. Bár nem teljesen... El se telt 5 perc, az igazgatóval jött vissza a tanárnő. Ekkor már a fiúk jó börtönöket és hozzájuk illő ruhákat kerestek a neten, meg azt kérdezgették egy fórumon, hogy mit vigyenek magukkal a cellájukba.
- Gyertek ki huligánok!- ordított az igazgató.
Ekkor Niall a pont "ideillő" mondandóját kezdte.
- Néhány utcára van egy tök takaros kis börtön! Kivülről... Gondolom belülről nem adnak Nando's kaját...- húzta el a száját.
Jó, talán mind remegtünk a félelemtől, hogy most mi lesz, ennél a mondatnál nevetni kezdtünk. Nem is kicsit.
- Mit nevettek? Gyertek ki most azonnal!- hallottam a tanárt.
Louis fogta a telefonját, amin netezett és az ajtóhoz ment.
- Elnézést tanárnő, de kimenni nem tudunk. Viszont tud valamit erről a helyi börtönről? Milyen a kiszolgálás? Hány ágyas szobák vannak?- kérdezgette.
- Honnan tudjam?!- hallottuk a tanárt.
A tanárra igazából senki sem figyelt, mind leültünk a gépekhez, és Facebook-oztunk, képeket néztünk, meg ilyesmi.
Eleanor felém fordult és elkezdett mesélni a blogjáról. Egy lányról, meg egy fiúról szól, akik nagyon szeretik egymást, de félnek ezt kimutatni. Végül a fiú járni kezdd a lánnyal, összeházasodnak, és lesz egy lányuk. A lány és a fiú elcserélnek egymással egy piros gyémántos szalagot. A fiúnak viszont kötelező lesz katonának menni, így a lány csak 1 év múlva értesül abban, hogy a férje súlyosan beteg. Nem tud még lábra állni sem, és úgy érzi, ebben már csak a szeretet segíthet. A lány átutazza a fél világot, amiatt, hogy egy órát lássa. Beszélnek, nevetnek, de eljönnek az utolsó együtt töltött pillanatok. A fiú előtt lepereg az élete, és szinte csak a lányát és a feleségét látja. A nő hazamegy, és hónapokig sír, mikor azt gondolja utoljára látnia kell a fiút. Rajta van a kockás szoknyája, a zöld pulcsija, a fehér térdzoknija, és a gyémántos karszalagja. Ezekben látta meg a fiút először. Ekkor a fiú ébredezni kezd, és föléled. Egész életükben együtt maradnak, és a gyönyörű kislányuk mellé, örökbefogadnak egy kisfiút, hogy az örökbefogadással kimutassák: a szeretetet bárhogy ki lehet fejezni, de valahogy kell.
El könnyes szemmel nézte a virágos cipőjét, miközben ezt mesélte nekem. Tetszett a történet, be is írtam a címét és olvasni kezdtem.
-Perrie. Jönnél egy kicsit?- hajolt le hozzám Zayn.
- Ööö... Persze. Oksi.- válaszoltam értetlenül.
Zayn a fiúkhoz vezetett, ahol csak egy gép volt bekapcsolva. A YouTube volt megnyitva. Mikor Niall konstantálta, hogy ott vagyok, elkezdte beírni: one direction. Nem tudtam ez mi. Niall olvasott az elmémben, és el is magyarázta mi ez.
- Van egy bandánk a fiúkkal. A neve One Direction. Már írtunk egy dalt is, meg kitettük mindenhova. Megnézed?- nézett a szemembe.
Bólogattam, Niall pedig klikkelt. A számuk tényleg tök jó, nekem tetszett, a saját gépemnél be is lájkoltam.
A Facebook-omon egy ismerős jelölésem volt. Megnyitottam, és a következő jelölt be: "Egy MiniManó". Mivan?
Nyitva hagytam a Face-m, mire El megnyitotta a sajátját.
- Ki az a minimanó?- kérdezte tőlem.
- Én se tudom.- vontam meg a vállam.
Ezt annyibanhagytuk. Ashley lépett mögém.
- Szia, te már bejelentkeztél a Face-re?- nézett rám kérdőn. Bólogattam.- Ki az a minimanó?- döntötte meg a fejét.
Megvontam a vállam, Ash meg továbbment.
Miközben mindenki vadul klikkelt és írt, láttam, hogy Sarah a táblára ír. Ablakokat, meg pálcikaembereket rajzolt, össze-vissza nyilazgatta őket, meg pontozott, írt, csillagozott, karikázott, áthúzott... Ekkor elkezdett csendesíteni minket, mert szerette volna vázolni a tervét. Fogta is a tanár pálcáját, és azzal mutatta tovább.
- Van egy szertár, ami a termünkbe nyílik be.- kezdte, és egy ajtóra mutatott. Mindenki egy emberként pillantott oda.- Ott van ablak, amit ki lehet nyitni, mert nincs lakattal lezárva. Lemászunk az udvarba, és készen vagyunk!- ugrált vidáman.
Ez jó ötletnek tűnt, ezért fölálltunk a helyünkről és mentünk a szertárhoz. Ott benyitottunk, és egy kis helységben találtuk magunkat. Sarah utolsóként lépett be, így megpróbált valahogy bemenni a tömeg közepébe, ami nem sikerült neki, ezért inkább ellökte a többieket, és úgy ért a főnök helyére. Kinyitotta az ablakot, és gyorsan körbenézett, hogy tesztalanyt találjon a terve megvalósításához. Megragadta Niall karját és az ablakhoz húzta.
- Menj az ablakpárkányba, majd ugorj ki!- utasította tovább másik osztálytársunk: Lucy.
Niall engedelmesen mászott ki az ablakból, elég könnyen. Miután esett ötven cm-t, boldogan konstantálta, hogy él. Louis jó ötletnek látta, és ő is ugrott. Majd a többi fiú, és mikor ők lent voltak, jöttek a lányok. Lucy kezdte volna, a lányok nevében. Kiült a párkányba, és kicsit lóbálta a lábát, majd kijelentette, hogy fél. Mi kilöktük, a fiúk elkapták.
- Megőrültetek? Mi van, ha ezek leejtenek? Képesek rá...- szidott le minket Lucy, miközben még mindig tartották.
A fiúk a fűhőz vitték, és (direkt a füvön, hogy ne essen nagyot) ledobták. Sarah meg a fehér pólójában kicsit ideges volt. Csupa fűfolt volt, meg még sáros is. Fogott és letépett egy marék füvet, és a fiúkra dobta. Nem érdekelte őket.
Minden lányt szépen levettek, és már csak El és én maradtunk. El nem félt, egyeltalán. Kiugrott, mert biztos volt benne, hogy Louis elkapja. És így is volt. Még ki se kellett nyitnia a szemét, csak kiült teljesen nyugodtan az ablakba, és egy biztos mozdulattal hátradőlt. Louis megfogta, és talpra állította. Louis talán nem szerelmes El-be, de attól még nagyon is vigyáz rá. Én csak támaszkodtam az ablakpárkányba. Zayn bíztatóan nyújtotta a kezét, jelezve, hogy elkap. Én is kiugrottam, és Zayn a világon a legbiztosabban kapott el. Lerakott, és az egész osztály kijutott a teremből. Viszont a tanár nem tudhatta, hogy így jöttünk ki infóról, ezért megpróbáltunk csöndben, lépni. Sajnos bennünk mindig van valami nevettethető, ezért történt az, hogy Ash fogta magát, és túl magabiztosan dőlt hátra, azzal az elvvel, hogy elkapja valaki. De hirtelen reflexből senki nem nyúlt utána, ő meg csak leesett a földre. Próbáltuk visszafolytani a nevetést, de nem lehetett. Elkezdtünk nevetni Ash-on, majd utánanyúltunk, és fölsegítettük.
A tanár és az igazgató lépett felénk. Hirtelen megálltunk, és fütyülve kezdtünk körbe.körbe sétálni. Jade még komolyan is vette, elkezdett virágot szedni. El is rakott egy fehéret, szóval odaadta nekem, én meg egy pohárban őrizgetem. És ezután jött a balhé. A tanár kórusban üvöltött, az igazgatóval együtt. néha befogtuk a fülünk, mert nem szerettünk volna a fülészeten kikötni. Úgy tettünk, mint akik nagyon szégyellik magukat. Be is sétáltunk a terembe, az igazgató meg utánunk jött. Leültük, ő meg egy óriási csapással zárta be maga mögött az ajtót.
- Miért nem jöttetek ki az ajtón? Mi bajotok van?- üvöltött.
- Nem lehetett kimenni! Beszorult a kilincs!- szólt vissza Jesy.
Az igazgató sóhajtva állt az ajtóba.
- Szabad foglalkozás. Ne halljak meg egy hangot sem, hívok valakit!- lépett ki.
Becsuktuk az ajtót, és nem vettük figyelembe a "ne halljak egy hangot sem!" szabályt. A fiúk zenét hallgattak, Stef és Jade ruhát terveztek a táblán, Jesy és Leigh-Anne beszélgettek, Daniella Sarah-val tanult, Miranda Avril-el táncolt, Ashley pedig divatmagazint olvasott Lucy-vel. Én fölültem a padra Eleanor mellé, és beszélgetni kezdtünk.
- Holnap lesz valami avatásunk. Végig megyünk az utcán, virággal a kezünkben. Szép ruha, meg minden kell. Ma megyek a ruhámért, és fodrászhoz. Te?- beszélt El.
- Nem tudtam róla!- akadtam teljesen ki.- Segítesz?- kérleltem a barátnőm.
- Igen. Mi lenne, ha a nálad aludnék, és hajnalban megcsináljuk hajunk, és szerzünk ruhát. Oké?- ötletezett El. Bólintottam, és elővettem a telefonom. Írtam egy SMS-t anyunak: Szia anyu!! Mi lenne, ha ma a barátnőm nálunk aludna, valami avatási készülődés miatt? Puszi, Perrie.
Jött is a válasz: Persze kicsim, örülök, hogy valakivel ilyen jóban lettél! 2-kor menjetek haza, szia!
Közöltem Eleanor-al. 1-kor haza is sietett a cuccáért, és 2-kor a sulikapuban várt rám.
OTTHON
El belépett a házunkba, az akasztóra tette a vállpántos táskáját, és fölsietett velem a szobámba. Beszögdécselt a szobámba. Elkezdte nézni a könyveim borítóját, és a régi füzeteim lapjait. Felnézett az ágyam fölötti poszterekre, utána meg minden cuccom alaposan átnézte.
-Rendben, akkor keressünk valami jó ruhát, amiben nem esel orra!- ajánlotta El és kinyitotta a szekrényem. Csodálkozva átnézte a darabokat, végül meg rám meredt.- Nincs semmi divatos, jó ruhád, a hétköznapiakon kívül?- kérdezte. Megvontam a vállam.
- Sose kellettek volna. Még bálba sem mentem...
Vagy tíz percet gondolkoztunk azon, hogy most mi legyen, mire El azt mondta, el kéne mennünk vásárolgatni egy kicsit. De sajnos azon az 40 dolcsimon kívűl semmi pénzem nincs. Eleanor szerint nem fogunk drágán vásárolni, vagy maximum kedvességből hozzátesz, a saját zsebpénzéből. Szóval, mivel közel van hozzánk a pláza, oda mentünk nézelődni.
RUHABOLTBAN
Mikor az egyik ruhabolt bejáratához értünk, megbeszéltük, hogy nem válunk el. Viszont éppen ellenkező irányba kezdtünk el futni, így megszegtük az ígéretünk. De nem is volt baj. Az öltözőfülkéknél nem volt senki, ezért ott találkoztunk és megmutattuk egymásnak, miket találtunk.
- Én egy akciós darabot találtam... Már nincs divatban, de attól még olcsó.- mutattam be a választottamat El-nek. Szószerint fogta, és a háta mögé hajította.
- Nem az számít, hogy mennyibe kerül! Hanem, hogy jó legyen!- szólt le Eleanor. Gyorsan a ruha után szaladtam, felvettem, és fölakasztottam valahova.
El egy pink, tök szép ruhát mutatott fel, viszont elég drága is. Így történt meg az, hogy elosztottuk a ruha árát, és az egyik részét El, a másikat én fizettem. Gondoltuk, még nézelődünk egy kicsit, mikor belebotlottam Ashley-be.
- Szia! A holnapi napra készülsz? Én egy márkás cipőt keresek. Nagyon szép, kék. Nem láttál ilyet?- mosolygott.
- Nem. Még nem. Majd szólok ha látok ilyet.- magyaráztam, de meghallottam El éljenzését, miszerint talált valami ruhát. Úgy értem valami csinos ruhát, mert ruhát még a vak is talál egy ruhaboltban. Szóval elköszöntem Ash-től, és Eleanor hangjának az irányába siettem.
Egy méregdrága márkás cipőt tartott a kezében. Kék volt, pont ahogy Ash leírta. De szemétség lenne elkapni Eleanor elől, ezért nem szóltam. Eleanor elkezdett számolgatni, de kijött, hogy ha ezt a cipőt megvenné, maradna... semmi pénze. Komolyan mondom, szinte sírva fakadt, mikor erre rájött. Nagyon kellett neki az a magassarkú. Hát mit is mondjak... Tényleg csini volt, viszont nagyon drága, így El magára hagyta, viszont nem akarta, hogy megvegyék előtte, ezért a ruhák közé dobta. Meg is voltunk. Mentünk a pénztárhoz. Elővettem a bankkártyám (igen, van bankkártyám, juhé!) és átadtam. Beírtam a kódot, El meg hozzátett a pénzéből még. Kisétáltunk a boltból, és mivel még csak fél három volt, elmentünk nézelődni, az egész plázában. El talált valami fülbevalót magának, amit megvett, és utána mentünk a mcdonald's-hoz, inni egy kólát. Nem volt sor, ezért vásároltuk az italainkat, és leültünk egy asztalhoz. Közben nagyon sokat beszélgettünk a gimiről, a barátokról, és az életről, amit gimisként élünk át. Megittunk mindent, kidobtuk az üres poharakat a kukába, és mehettünk haza. Út közben beleakadtunk egy boltba, ahol eredetileg szájfényt szerettem volna venni, mert elfogyott, de végül a boltból egy rózsaszín hajfestékkel jöttem ki. Így történt az egész....
Eleanor-al bementünk a boltba, ahol már ismernek, így eltették nekem a kedvenc szájfényem. Miközben Amelia (az eladó) a szekrényben keresgélte amit kértem, körbenéztem. Volt ott minden. Nevetve figyeltem a zöld hajfestéken lévő csaj haját, mikor oda jött a másik eladó, és elvette előlem. Gondolom elteszi a helyére. Ekkor láttam meg mögötte a rózsaszín festéket. Nem is nézett ki olyan rosszul. Elképzeltem magamon, és arra gondoltam, milyen divatos lennék benne. Viszont nem biztos, hogy anya megengedné. Mindegy. próbálkozni szabad. Levettem a polcról, és a pultra készített szájfényem mellé raktam. Fizettünk és hazamentünk.
Szóval ez volt. Bementünk a házba, és a konyha felé vettem az irányt. Anya otthon volt, éppen sütött-főzött. El mellém lépett, anya meg észrevett minket.
- Szia Perrie! Itthon is vagytok? És a barátnőd?- mondta boldogan anya. Sose hívtam magamhoz senkit, max korrepetálni jöttek az 50 éves tanáraim, d etényleg senki. Anya örült, hogy végre egy velem egykorú lány jött hozzánk.
- Eleanor Calder vagyok.- nyújtotta mosolyogva Eleanor a kezét.
És akkor ott meg kellett kérdeznem, hogy lehet-e rózsaszín a hajam.
- Anyu! Te kedves, ügyes, ENGEDÉKENY- hangsúlyoztam az utolsó szót.- Lehet rózsaszín a hajam? Csak festék, gyorsan kijön, és nagyon szép!- kezdtem. Sejthettem a választ.
- Nem. Nem lehetsz bohóc.
- De anyaa! Nem csak sima szőke akarok lenni, hanem merész pink is! Naa!- kérleltem.
- Nem értetted? Nem!- mondta elég komolyan.
Sóhajtva mentem föl a szobámba, Eleanor-al kíséretben. A szobámban ráugrottam az ágyamra. Rózsaszín hajat akarok. Nagyon! Ekkor jutott eszembe az adu-ász. Kivettem a zsebemből a telefonom, és fölhívtam mamát, aki mindenben a pártomat fogja, bármi is legyen az. Ez a beszélgetés hangzott el:
- Szia mama!
- Szia Perrie! Miért hívsz? Baj van?
- Dehogy semmi, csak anya nem enged meg valamit, és ki szeretném önteni a lelkem.
- Hát akkor mégiscsak van valami! Mit nem enged?
- Hogy rózsaszín legyen a hajam, pedig ez egy trend!
- És nem lesz tőle bajod?
- Semmi nem történik velem utána. Hívnád anyát? Légyszíves vedd rá, hogy megengedje!- kérleltem.
- Rendben. Na szia kicsim!
- Szia, puszi!- mosolyogtam. Győztem.
Tíz perc múlva anyu följött a szobámba, és megadta az engedélyt a hajamra. Jól megöleltem, és mentem a fürdőszobába Eleanor-al, hogy átfessük a hajam. El elkezdte olvasni a használati-utasítást, utána meg értelmezte. Megmostuk a hajam ruhában, így a szettem csupa víz lett. A vízes tincseim elterültek a vállamon, El pedig elkezdte amit kellett. Közben eléggé féltem, mert mi van akkor, ha el lesz rontva? El, fésülte, meg minden, és végül kicsit megijedt. Én is megijedtem. Nem tudtam mi a baj. Fölálltam és a tükörhöz léptem. Nee!! Fönt világos, lennt pedig sötét volt a hajam. Kicsit furcsán nézett ki. De már nem tehettünk semmit. Maximum gondolkoztunk azon, hogy mit tehetünk. Elsősorban megpróbáltuk kimosni, de kifogyott a hajsampon. Utána leszaladtunk anyához, aki kiejtette a kezéből a konyharuhát.- Mi történt a hajaddal?- tátotta a száját.
El-re néztem, aki aggódva rágta a száját, és felém nézett. Azt hittem anya ott, abban a pillanatban levágja egy késsel a hajam, de nem. Inkább a kezébe temette az arcát, majd elgondokodva méregetett. Kínosan elmosolyodtam, anya meg megkérte, hogy hozzuk le a festék dobozát. Felmentünk érte, majd levittük anyának, aki olvasni kezdte a hátulját. Visszaadta, majd kijelentette:
-Ilyennek kell, hogy legyen. Nem olvastad el?
Óriási kő esett le a szívemről. El is egy óriásit sóhajtott, és láttam rajta, hogy már nem olyan, mint aki arccal beleesett a lisztbe.
Hirtelen lett este. Kihúztam az ágyam, ami egyébként kétszemélyes, de csak egyedül vagyok rajta, szóval mindegy. El ott aludt, és még egy csomó ideig néztük a Gossip Girls-t, míg kikapcsoltam és aludtunk egy keveset. Fogalmam sincs mi lesz holnap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése