4. fejezet Avatás, utálom Ashley-t! szept.4.csütörtök

Reggel El ébresztett. Már el volt készülve, a hétköznapi ruhájában volt, ki volt sminkelve, meg volt csinálva a haja. Rápillantottam az órára. Még csak reggel 5:00 volt.
- Megőrültél? Még nagyon korán van! Alszok...- takaróztam vissza, de El nem hagyta ilyen könnyen magát. Addig próbált a kezemnél fogva kihúzni az ágyból, hogy végül sikerült neki. Elégedetten állt meg előttem, én meg úgy éreztem, ha kell akkor a padlón is elalszok.
Nem tehettem. Inkább fölálltam, és hagytam, hogy Eleanor kiadja nekem az utasításokat. Szóval elkészültem, és végignéztem magamon.
- Ez nem is az avatásos ruhám...- mondtam furcsa arccal. El elmagyarázta, hogy majd a suli lányöltözőjében átöltözünk, mert így nem mehetünk iskolába. Lementünk, reggeliztünk, és csak akkor jöttem rá, hogy még korán van. Volt két óránk, hogy kezdjünk magunkkal valamit. Unalmunkban beszélgettünk, fotóztunk, és már vagy ötödszörre reggeliztünk. Sok idő volt, de eltelt az idő. Mind két aranyos diáklány, úgy álltunk az ajtóban, mikor anya lekászálódott a lépcsőn.
- Már kész is vagytok? Wow...- ment a konyhába, előkészíteni Peyton, Sierra és az én ebédem. Ekkor jöttek le a húgaim.
Peyton-t még sosem láttam ennyire... furcsának. Mindig sminkeli magát, most még szájfény se volt rajta. Mindig gyönyörű egyenes a haja, most olyan nagyon kócos volt. Mindig a legújabb trendeknek megfelelően öltözik, most egy nyúzott pizsama volt rajta. Mintha nem is ismerném. Mindig tíz perccel később kelek fel mint ő, mert neki meg kell csinálnia a sminkjét, ruhát kell választania, és ki kell vasalnia a haját. Mire én felkelek, ő szalonképes. Most nem így volt. Nem bírtam visszafolytani a nevetésem, mert elég viccesen nézett ki.
- Szia Peyton, kell új profil Face-re?- nevettem, mire Peyton megfordult, én meg lefotóztam a telefonommal.
- Nehogy bárhova föltedd!- sikította. Komolyan, még a kutya is nyüszített, mikor meghallotta Peyton szinte még rekedt hangját. El is tátott szájjal figyelte.
Peyton meg se reggelizett, már ment föl, hogy ne nézzen ki olyan rémesen. Mikor öt perc múlva visszajött, újra a régi volt. Azért megmaradt a kép a telefonomon. Majd ha szomorú leszek, megnyitom, és biztos rám tör a nevetés.
SULIBAN
Már sok diák nagyon izgult az avatás miatt, pont ahogy mi. Bementünk az osztályba. A lányok már beszéltek a ruhájukról, a fiúk meg szokásosan elvoltak valami telefonos alkalmazással. Hát igen, fiúk. Még egy hangyával is jól szórakoznak...
Lepakoltam a padomhoz, és mentem Eleanor-al az öltözőbe, átvenni a vásárolt ruhám. Még nem jártam a gimi öltözőjében, így nem tudtam hogy lesz. Általánosban bementünk, és néhány székre tettük a cuccunk. Most nem így volt. Be szerettünk volna menni, de zárva volt. Mentünk a portára, hogy szóljunk, válaszképpen meg egy kártyát kaptunk, amin adatoknak kellett volna szerepelni. Megtudtuk, hogy ki kell tölteni, ezért kaptunk egy tollat és válaszoltunk a kérdésekre:
Név: Perrie Edwards
Azonosító: 6742
Osztály: 9.a.
Aláírás: Perrie L. Edwards 
Szóval ezeket ide kellett írni. Ha szeretnék, majd teszek a kis üres részre képet magamról, de az nem kötelező. Szóval volt rajta egy vonalkód szerű rész, és azt majd a kilincs világító részéhez kell érinteni. Így nyílik az ajtó, a szekrényt meg ki lehet nyitni, mert nincs bezárva. Mentünk öltözni, az öltöző előtt meg sok lány toporgott, meg nyomogatta a kilincset ész nélkül. Szóltunk nekik, hogy kell egy kis kártya a nyitásához, azok meg mentek boldogítani a portát. Bementünk, és kiválasztottunk egy-egy kis szekrényt. Kinyitottuk és belepakoltuk a cuccunk. Átvettük az avatásos ruhánk, mentünk a mosdóba, megcsináltuk ott a hajunk, és a sminkünk, mert ott volt tükör. Mikor készen lettünk, bezártuk a kis szekrényünk  és mosolyogva mentünk az osztályba. A kezünkbe fogtuk a (hétkönapi) ruhánk, mert azzal mentünk az avatásra. A fiúk már öltönyben voltak, ami történetesen jól állt rajtuk. A lányok már készen voltak, és többen dícsérték a hajam (mert ugye rózsaszín...). 
- Wow, Perrie!- lépett hozzám Zayn.
- A hajam, ugye? Kicsit rosszul áll, de elfogyott a sampon otthon, és nem tudom kimosni... Nagyon gáz...- sóhajtottam, Zayn meg mosolyogva rázta meg a fejét.
- Szerintem szép vagy. Jól áll neked.
-Ohh...- mosolyodtam el, és kínosan elnevettem magam.
- Sőt, olyan jó, hogy szeretnék képet csinálni veled.- vette elő a telefonját. Beállította időzítőre, és megtámasztotta a padon. Amíg az pittyegett, Zayn átkarolt, én meg belemosolyogtam a telefon kamerájába.
Utána Zayn ment, és megmutatta a képet a fiúknak. Jade, Jesy, és Leigh lépett hozzám.
- Mi is lőhetünk veled fotót?- mosolygott Jesy.
Bólintottam, Jesy odaadta a telefonját, én meg lefotóztam magunkat. Amúgy Zayn, meg a csajok is átküldték email-ben a képeket, szóval kinyomtattam és beragasztottam a képeket. Nekem tetszenek.
Egy idő után belépett az ofő, és elcsendesített minket. Leültünk, a tanár meg mondta, hogy ahogy becsengetnek, megyünk le a kapuhoz, és indulunk. Addig bármit csinálhattunk. El odajött hozzám, felült a padomra, és megkérdezte mit csináljunk.
- Nem tudom... De tényleg jó a hajam? Mert a lányok, és Zayn is ezt mondták...-motyogtam, mert tényleg meglepett, hogy Zayn-nek tetszik valami rajtam.
El inkább leugrott a padom tetejéről, és mellém guggolt.
- Figyelj. Te segítettél nekem, hogy bemutatkozzak Louis-nak. Most veled odamegyek a fiúkhoz, hogy beszélgess a hercegeddel.- nevetett.
Meglepődtem Eleanor-on. Fogta a karom, és odahúzott a fiúk padjához. Hirtelen egyszerre néztek ránk. Mind a padon ültek, El odament Louis-hoz, és felült mellé a padra. Úgy gondoltam, én meg majd Zayn mellé ülök, de akkor Ash ugrott oda. Hogy mi? Úgy tett, mint ha nem is látna.
- Bocsi, ide szerettél volna ülni?- mosolygott rám.
- Igen.- mondtam hálásan.
- Nos nem baj.- nevetett. Ash ilyen gonosz lenne? Pedig nekem szimpatikus volt. Nos, abban a pillanatban változott a véleményem.
Csak ott álltam, mint egy hülye, az oda érkező lányok meg együtt nevetgéltek és susmorogtak, gondolom a fiúkról. El gondolom tett volna valamit, de nem tudott segíteni. Szomorúan akart volna leszállni a padról, de eltátogtam neki, hogy nem kell. Gyorsan egy műmosolyt erőltettem az arcomra, és megkérdeztem a tanárt, hogy kimehetek-e a folyosóra, mert a szekrényemben felejtettem valamit. Nem így volt, maximum az esélyem Zayn-nél... Na azt ott felejtettem. Szóval éppen dúltam-fúltam a folyosón, mikor egy lány furcsán nézett rám.
- Baj... van?- lépett oda hozzám. Akkor hagytam abba, a matekkönyvem dobálását.
- Igen, az! Az a kis ronda, szőke, csaj! Az! Ellopja a leghelyesebb fiút tőlem!- akadtam ki, és ugráltam a most már elég koszos könyvemen.
Igen, én is odamentem volna magamhoz, és elrángattam volna a folyosó közepére. Én is ordítottam volna magammal, akár ismerem-e, akár nem.
- Érted? Nem kell ezt csinálni!- fejezte be. Lenyeltem a könnyeim, és visszapakoltam a szekrényembe. Segített a lány, közben beszéltünk.
- Gemma vagyok. Tudod mennyire idegesített az, hogy ezt csinálod a folyosó közepén?- mosolygott.
Megvontam a vállam, és én is bemutatkoztam neki.
- Akkor mi is a baj?- kérdezte. Leültünk a folyosó végén lévő padra, és elmeséltem neki, hogy mi történt.
Láttam rajta, hogy érdekli amit mondok neki, figyelt rám. Még csak 5 perce ismertük egymást, de már elmondhattam neki mindent. Bólogatva, figyelte ahogy össze-vissza beszélek, mutogatok, magyarázok. Végül csak ennyit mondott: "Értem". Elmesélte ő is, hogy már mennyi fiú tetszett neki, és hogy mennyivel nem sikerült összejönnie. De én nem szerettem volna arra gondolni, hogy Zayn ne legyen a barátom. Mert tetszik nekem! Ezeken gondolkoztam Gemma meg csak a levegőhöz beszélt. De már vagy 10 perc is letelt, szóval mennem kellett a terembe. Mi lenne akkor, ha legyőzném Ash-t? Én szebb vagyok nála, édesebb, normálisabb, és jobban illek Zayn-hez! Le kell győznöm! Ez a küldetésem. Meg kell tennem, ha Zayn-t szeretném. Különben az osztálytalálkozón arról fogok hallani, hogy már összeházasodott Ashley-vel. Mennem kellett.
- Mennem kell Gemma. Köszönöm a beszélgetést! Megadod a számod?- kérleltem.
-Persze.- mondta furcsa arccal, majd lediktálta, én meg hevesen bólogatva memorizáltam a számot, mert a telefonom nem volt nálam.
Aztán mentem. Mentem Ash-t leszedni Zayn-ről.
Bementem az osztályba, a fiúk padjához mentem, és megálltam Ashley előtt.
- Kell valami?- kérdezte kínosan. Bólintottam. Jó elég gyerekesen nézhettem ki összekulcsolt karral, ott előtte.
- Szállj le a padról. Most.- mosolyogtam gúnyosan.
A többieket nem érdekelte, hogy épp nagyon feszült a levegő, köztem és Ash között. Szerencsém volt, mert Ash-t hívta a tanár, így elfoglaltam a helyét. Mikor Zayn maga mellé nézett, csak akkor vette észre, hogy elfoglaltam a helyet. Addig ültem ott, amíg nem csöngettek. Utána mentünk avatásra.
AVATÁS KEZDETE, AZ ALSÓ FOLYOSÓN
Nem találja ki senki sem, hogy kivel mentem egy párban. Zayn-nel! Igazából nagyon, de nagyon örültem, mikor megkérdezte, hogy megyünk-e együtt. Persze ezt nem mutattam ki, csak megpróbáltam lazán, igent mondani, anélkül, hogy bármit eltörnék, szétszednék közben. Ekkor rezgett a telefonom. Nem SMS volt. Facebook üzenet. Megnyitottam, és láttam ki írt. Peyton volt az. Mit írogat ez nekem? Mindegy is volt... Szóval megnyitottam az üzeneteket. Ezt írta:
"Halii! avatás lesz tudod, de nincs kész a sminkem :(( :'( segíts SOS"
Mivel nem szerettem volna macerásan bejelentkezni Facebook-ra, írni, és hasonlók, így beírtam a számát, hogy majd dobok neki egy üzit. Váltott néhány levelezést:
Perrie: hol vagy? 
Peytonnn<3:  terem, de szólj hova megyek, és hol csinálod meg a sminkem! léccives, fontoooos!
Perrie: mi már elindultunk, nem állhatok ki a sorból!!
Peytonnn<3: kérlek! mosdó, oszt' puszi xd
Perrie: még megbánod...
Kinyomtam a telefonom, a zsebembe tettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam futottam a mosdóba. Benyitottam, Peyton várt rám. A kis pink táskájából jó sok sminket elővett, majd köszönés nélkül nyomta őket a kezembe. Szájfény, púder, szemfesték, szempillaspirál, hasonlók...
- Jólvan, te kis hálátlan! Kezdjük.- bepúdereztem, és csináltam a sminkjét. Régen mikor még nem tudott sminkelni, én csináltam neki. Mindig csodásan nézett ki, így most is szép lett a végeredmény. Három lépést hátramentem, megdöntöttem a fejem, és mosolyogva bólógattam Peyton-ra, mint valami profi stylist. Benézett a tükörbe, és látta hogyan sminkeltem ki. Felém fordulva, megölelt, majd szaladt is. Gondoltam, hogy nem fog szobrot csináltatni rólam, aranyérmet adni, vagy annyit mondani, hogy köszönöm. Nem gondoltam, tudtam. Ismerem a húgom. Ha nem ezt tette volna, nem ismerném. Ő már csak ilyen.
Visszaszaladtam a saját osztályomhoz, ahol El már várt.
- Hol voltál? Csak annyit láttam, hogy mentél a mosdóhoz.- mondta, miközben már mentünk az utcára.
- Húgomat kellett sminkelnem, mert... El se mondta miért olyan fontos! Igazából csak sminkeltünk, nem beszélgettünk. Az nálunk mindig rosszul sül el.- nevettem.
Odaszaladtam előre Zayn-hez, aki már várt.
- Bocsi, húgomnak voltak gondjai.- magyarázkodtam.
- Van húgod?- kérdezte.
- Igen. Kettő is. Peyton meg Sierra...- kezdtem. Aztán még meséltem neki jó sokat róluk, hány évesek, hogy néznek ki, majd a lakásunkról, a kutyámról, szüleimről, régi sulimról... Úgy mindenről ami hozzám tartozik. Már valami téren voltunk, mikor befejeztem. Ott beszéltek, volt avatási beszéd, meg ilyenek. Akik hátul álltak (mi osztályunk) nem a beszéddel voltak elfoglalva. Inkább zenét hallgattak, telefonoztak, beszélgettek. Volt ott a téren sok pad, az egyikre leültünk néhányan. Mutattam képeket El-nek, meg Zayn-nek. Vége lett az egész avatásnak. Király. Utána mentünk egy füves parkba, hogy kicsit menjünk valamerre. Ünneplős ruhában azért mégsem mehettünk a parkba, mert egyszer akad be valami ágba a ruha. Elengedtek minket valami ruhabolt mosdójába, ott átvettük a ruhánk rendesre, mert ugye vittük magunkkal. Bementem a ruhabolt mosdójába, és ott benéztem a tükörbe. Kicsit finomítottam a sminkemen, majd szétszedtem a hajam. Fogtam a fekete hajgumim, ami mindig a kezemen van, és kontyba tűztem a hajam.
- Viszlát!- léptünk ki a boltból.
Visszafutottunk a parkba. Letettük a cuccunk a fűbe, és követtük sok osztálytársunk példáját. Lefeküdtünk a zöld fűbe, és úgy beszélgettünk. Mellettünk sok gyerek a szaladgált, fociztak egy nagy füves részen, vagy éppen másztak a mászókán. Megszomjaztam, ezért megindultam a táskámért, hogy elővegyem a vízem. A padon sok táska hevert, viszont mellette egy kislány ült, frizbivel a kezében. Ott lógatta a lábát, és láthatóan senki nem szeretett volna vele játszani. Kicsit én is leültem, és szótlanul ültünk egymás mellett. Sokszor rápillantottam. Én sose unatkoztam gyerekkoromban. Mindig játszottam valakivel, sokszor a fiúkkal labdáztam, vagy a lányokkal csináltam valami érdekeset. Frizbizni meg imádtam! Nem szerettem volna kínos csöndben ülni, így megszólaltam:
- Miért nem játszol valakivel?
A lány felém fordult, és megvonta a vállát.
- Nem tudom. Nem engednek játszani...- mondta halkan.
- Frizbizünk? Én imádtam, sőt még most is szeretek játszani!- mosolyogtam, és láttam, hogy a lány is kicsit felvidult. Felálltunk, és kimentünk a nagy füves részre. Elkezdtük dobálni egymásnak, majd megpróbáltuk elkapni, ami nem ment könnyen. Nagyon aranyos kislány volt, nem értettem miért nem volt vele senki. Eleanor nevetve figyelt minket, és sokszor Zayn is mosolygott rajtunk. Egyre több gyerek vett minket körül, szóval változtattunk a szabályokon. Körbedobtuk egymásnak. Én voltam a gyerekek kedvence. Nagyon kedvesek voltak, bár nehezen lehetett megtörni náluk a jeget. Végül El, Jade, a fiúk, meg Daniella is beszállt. Egész jót játszottunk, de sajnos mennünk kellett. Odamentem a lányhoz, és még utoljára lehajoltam hozzá.
- Legközelebb majd te kezdj el játszani, és akkor szívesen játszik majd a többi gyerek is! Szia.- mosolyogtam.
SULIBAN
Leültünk a helyünkre, majd már csak újabb 45 perc, és mehetünk haza. Addig beszélgettünk. Mikor letelt az idő, bepakoltunk mindent a táskába, és mentünk le enni (mert ugye ebédidő volt.). Lementünk az étkezőbe, és kértünk ebédet. Leültünk egy asztalhoz, és enni kezdtünk. Ash-t néztem, le se tudtam venni a szemem róla. Miért kell Zayn mellett ülnie? Maga sem tudja. Közben szegény Eleanor feleslegesen beszélt hozzám, de nem hallottam semmit. Azt se vettem észre, hogy olyan kaját vettem magamnak, amit nem is szeretek. Odatoltam Niall elé.
- Edd meg, nekem nem kell.- néztem rá.
- Komolyan?-kérdezte. Bólintottam.
Kedves volt, mert cserébe odaadta az ő ebédét, ami finom volt. Kicsöngettek, mindenki végzett, és Eleanor-al együtt elindultam haza. Út közben is írtam a naplóm, és észre se vettem, hogy elsétáltam a kapunk előtt. El húzott vissza. Kinyitottam a kulcsommal az ajtót, és beengedtem El-t, meg én is bementem. A kutyám futott oda hozzám. Megsimogattam, és a ház mellé állított kutyakaját kiöntöttem a táljába. Bementem a házba, és anyu fogadott. Odamentem hozzá, és köszöntem neki.
- Hello.- intett a hátam mögül El, anyának.
- Szia, Eleanor!- köszönt anyu, és folytatta a sütést. Megkérdeztem mi lesz, azt mondta csinál valami vacsit.
- Fent leszünk a szobámban.- mosolyogtam.
Fogtam két poharat, öntöttem bele kólát, odaadtam az övét El-nek, és fölszaladtunk a lépcsőn. Beléptünk a szobámba. Levettem a laptopom a töltőről, és bekapcsoltam. Azt gondoltam, megnézem mi lesz a mozi, mert hétvégén unatkozni szoktam. Amíg az bekapcsolt, én írtam a naplómba, El pedig ült az ágyamon. Mikor bekapcsolt a laptop, én meg belementem a böngészőbe. Kikerestem a mozi honlapját, és átfutottam a címeket.
- El, szerinted mit nézzünk a moziban?- fordultam a barátnőm felé, majd elkezdtem sorolni. Végül El-re néztem, aki gondolkozott, hogy mit válasszon.
- Olvasd föl a második címét!- ugrott mellém.
- Az valami vicces film.- olvastam.
- Az unokanővérem már látta. Szerinte jó volt.- mondta, és beleivott a fölhozott innivalójába.
Erre a mondatra rákattintottam a címére, és elindítottam a bemutatóját. Nevetséges volt, szerintem jól elszórakoztam volna rajta Eleanor-al. Megnyitottam még egy ablakot, és beléptem Facebook-ra. Peyton válaszolt Face-en, az SMS-re amit küldtem neki ("még megbánod"): Mégis hogyan? :D Mert ebben én vagyok a király..:P És csatolt hozzá egy gif-et is, amin egy smiley kinyújtotta a nyelvét. Nagyon "kedves". Meg kaptam még egy levelet. Niall írt: szia, a fiúkkal megyünk szombaton valami krimire a moziba, nem jössz Eleanor-al? Megbeszéltem Eleanor-al, és írtam egy "igen" választ. Mivel van egy naptáram, fogtam a tollam, és beírtam a programom. El a telefonja emlékeztetőjébe. Nagyon sokáig írta, így gondoltam, hogy nem csak ennyit ír: "szombaton mozi". Mikor elment mosdóra, (tudom, hogy nem szabadott volna) fogtam, és bekapcsoltam az otthagyott telefont. Megnyitottam az emlékeztetőjét, és ennyit írt: "szombaton megyek moziba, pezzel, a fiúkkal. várom! hisz ott lesz louis...:)" Nevetve visszadobtam az ágyra, mire El visszaért. 
- Figyelj, nem alszol nálunk pénteken, meg szombaton? Biztos vicces lenne.- huppant vissza az ágyra.
- Nekem oké, megkérdezem anyut.- mondtam, majd megtámasztva a fejem a kezemmel, tovább laptopoztam. 
Bekapcsolta a telefonját, és tovább nézett valamit. Azt hiszem SMS-t.
Belépett anya, és mosolyogva nézett El-re.
- Itt vacsizol Eleanor, vagy hazamész?
- Jaj, hazamegyek, anya már vár.- kezdett pakolni El. Fogta a táskáját, a vállára tette, és még gyorsan megállt az ajtóban.- Nevezzen csak El-nek.- mosolygott.
Anya lekísérte, El pedig gondolom megindult hazafelé. Már éppen kinyomtam volna a készüléket, mikor eszembe jutott, hogy megnézem ki van fönt Facebook-on. Az első név a "Niall Horan" volt. Rákattintottam, és üzentem neki.
Én: Sziia. akkor El jön mozira:))))
Niall: oké. mennem kell, fönt vannak a srácok skypon, játszani akarnak valami netes dolgon.
Meg se tudtam várni, hogy elmenjen. Ha srácok, akkor srácok, köztük Zayn. Elég furcsa dolog jutott eszembe, és olyan gyorsan gépeltem, hogy már majd' kijöttek a betűk a billentyűből.
Én:  és mi a játék neve? a felhasználó nevetek? és a skype cím? :DD
Niall: játék neve: the future dimension of. felhasználó nevek, kedves riporter: Zayn: ZAyn_1 Louis: louisgameer Liam: l.p.112 Harry: hazza678... Én: niallh.happygamer Skype: ZaynMalik LouisTomlinson NiallerHoranner LiamPayne HazzaStyles.
Én: köszi :) nekem is van fiókom, na meg skypom is :D én is játszhatok? 
Niall: persze, hívj skypon. neved?
Én: PerrieJEdwards
Nem is volt játékom. Csak egyszerűen, ha Zayn játszik rajta, (meg skypolunk!) akkor biztos belemegyek. Be is írtam a játék nevét, és kezdtem a regisztrálást. Név: pezz. Csak azért ezt a nevet adtam meg, mert már rám ragadt. Aztán még sok információ, és kész. Beregisztráltam, és fölléptem a Skype-ra. Megkerestem a fiúkat, majd közös videót indítottunk. A fülembe tettem a füllhallgatóm, és még mielőtt bekapcsoltam volna a kamerám, átfésültem az ujjaimmal a hajam, és a zsebembe tett szájfényt is használtam. Bekapcsoltam a kamerám, és megláttam a srácokat. Öt kis kocka volt egymást mellett, és vadul kerestem Zayn-t. Ő volt az utolsó, és mikor megláttam... Nagyon helyes volt, még akkor is, ha sok utcára ül éppen tőlem. Megdöntöttem a fejem, és olyan fejet vágtam, mint aki egy cuki kisállatot lát. A fiúk persze csak néztek.
- Hello...- vigyorogtam. Kicsit ciki volt az előző.
- Játékosneved?- kérdezte Louis.
- Pezz.- vágtam rá.
A fiúk gépeltek, és végül azt mondták, lépjek be a játékba és válasszak karaktert. Oké. Csak hogyan kell?
Azért elindítottam a programot, és bejelentkeztem. Kihozta a "PLAY" gombot, én meg rámentem. Kihozott sok, eléggé furcsa robotot. Gondolom karaktertek, szóval ki is néztem egyet. Kiválasztottam, és tovább mentem. Kihozott két lehetőséget: "folytatás online" vagy "folytatás a barátokkal". A barátokra mentem, ahol felhasználóneveket kért. Beírtam a fiúkét, és rámentem a plusz jelre. Egy pillanat alatt hozta ki a képernyőm a játékot. Egy rombolt városban voltam, egyedül, kicsi robotként. Egy pillanat alatt láttam meg Niall karakterét.
- Gyere!- mondta a videócsevegőn, én meg követtem a saját robotommal.
Egy csomót kellett gondolkoznom azon, hogy hogyan irányítsam a játékot. Végül a billentyűn lévő kis nyilakat nyomogatva nehezen Niall karaktere mellé ugrottam. Csomót mentünk, míg megállt, és lőni kezdett előre. Kicsit elmozgattam az egerem segítségével a képernyőn lévő pályát, és olyan dolgot láttam, hogy kirázott a hideg. Egy óriási robot állt, kb. pár méterre a robotomtól. Már kiléptem volna, mikor Niall nekem jött, én meg megfogadtam: megpróbálom legyőzni azt a robotot, és akkor Zayn büszke lesz rám. Ezzel a gondolattal kezdtem nyomni össze-vissza a gombokat. Az "A" betű segítségével lőttem. Az egyszemű robot felém fordult, és megindult.
- Igazán nem szerettem volna...- motyogtam, bár a pixelekből álló lény biztos nem hallotta.
Inkább menni szerettem volna, de akkor megláttam Niall karakterét, akit akkor lőtt le.
- Mentsd meg!- kezdte Niall.
- Hogyan?- kérdeztem idegesen, egyre jobban közel menni Niall karakteréhez.
- Nyomd már le az "L"-t!- kiáltották egyszerre a fiúk.
Nyomkodtam az "L" betűt, Niall meg újraéledt, vagy mi. Utána szaladni kezdett a lény felé, én meg, mint egy hű kutya, követni kezdtem. Niall az én megmentőm. Komolyan. A robot lépett, én meg láttam, hogy eltapos, de helyette Niall kilökött alóla, és föláldozta magát. Nyomtam az "L" betűt, de nem használt.
- Mi a baj?- kérdeztem. Louis elmondása szerint csak egyszer lehet föltámasztani robotot.
- Ezért még kapsz!- kiáltottam. Kicsit beleéltem magam a játékba, hazudok, ha azt mondom nem.
A robot felé mentem, a nyilaim segítségével. Addig lőttem, amíg 100 életről, 30-ra nem változott. Persze akkor már lőhettem, nem volt töltényem. A fiúk szerint be kellett volna nézni a "robotzsákomba". Meg is nyitottam gyorsan. Elvileg logika kell ehhez a játékhoz. Volt kötelem, meg valami pisztolyszerűségem. Az egérrel betettem a kötelet a pisztoly tárgyba, és kaptam egy nagyon jó kis... Nem tudom mit. A lényeg, hogy kötelet lőtt. A romok segítségével fölmásztam egy magas épületre, és onnan ugrottam a robotra. A levegőben kötelet löveltem, ahova csak tudtam. Végül úgy becsavartam, hogy eldőlt, és az élete a 0 számot villogtatta. Na, nem is olyan rossz! A fiúl éjjeneztek, és azt mondták, én vagyok az első lány, aki legyőzte a gigarobotot. Szerintük ez a legnehezebb szint. Okés.
Elköszöntem tőlük, és mégegyszer megköszöntem a gratulációkat. Olyan volt, mintha most jöttem volna győztesként a háborúból.
Lementem vacsorázni, mert már késő volt. Pont vacsoraidő. Anya valamilyen levest adott, meg rántotthúst. Mikor megedtem, már mentem volna zuhanyozni, meg lefeküdni, de anya a konyhában tartott. Mondta, hogy csináljam meg a holnapi ebédem. Nem volt kedvem sütögetni, ezért fogtam két szelet kenyeret, közé tettem sajtkrémet, meg beledobáltam sonkát. Alufólia, és kész. Fölmentem, lezuhanyoztam, és mentem lefeküdni. Hosszú nap volt, így hamar bealudtam.

3. fejezet Az infóterem bezártjai, rózsaszín haj szept.3.szerda

Kedves Naplóm! Ma eszméletlen dolog történt! Még mindig nevetnem kell, még ha csak rá is gondolok.
Reggel szerencsére a szokásos Star Wars főcímdal keltett. Hogy dilis vagyok-e? Igen... Tényleg erre ébredek reggelente. Olyan jó...
Megmostam a fogam, hajat fontam és felöltöztem.
SULIBAN
Ma az infóteremben kezdünk. Mikor beértem a portára, láttam El vár. Egyenesen a táskánkkal a terembe siettünk. Ott már vártak az osztálytársaink. Választottunk egy helyet és ott ültünk le. A tanár belépett és a naplóval a kezében nézett végig mindenki arcán. Elég unottnak látszott... Sóhajtott egy nagyot és azt mondta:
- Elmegyek egy kávéért. Valaki bezárja kulccsal mögöttem az ajtót?- kérdezte.
Erre Jade fölpattant és a kulcsért szaladt. A tanár kiment, és mikor az ablakból láttuk, hogy elment, mentünk kinyitni az ajtót. Jade már épp kinyitotta volna, mikor láttam, hogy nincs valami rendben. Jade nem tudta kinyitni az ajtót. Rángatta, de ezzel nem sokat segített a helyzeten.
- Jaj istenem!- ment oda Zayn és elkérte Jade-től a kulcsot. Ő is már nyitotta volna, de nem sikerült neki.
Az osztály minden tagja rángatta egy kicsit, de nem sikerült. Végül Louis jött. Meg Niall. És ha ők együtt próbálnak meg valamit, annak nincs jó vége... Addig rángatták, dobálták a kulcsot, hogy az beragadt a zárba. Nem lehetett kivenni.
- Nagyon ügyesek vagytok!- mondta Stef cinizmust rejtve a hangjába.
Egy ideig idegesen ültünk, mikor eszünkbe jutott: Mi van, ha be szeretne jönni a tanár?! Ebben a pillanatban kopogott a tanár.
- Mi lesz velünk?- aggodalmaskodott Sarah. Nagyon kis érzékeny lány, könnyen ki tud akadni.- Ha, ha... Ha nem tud bejönni, minket hibáztatnak!- Niall már mondta volna, hogy a mi hibánk is volt, mikor Sarah félbeszakította.- És ha mi voltunk, abban én is benne vagyok! És én mindig éltanuló voltam, vagyok és akarok lenni! Így intőt kapunk, és nem mehetek jó egyetemre! Nem lesz kettő gyerekem, Amanda és Katy, egy orvos férjem és nem lesz nagy házam, nem lehetek gyerekorvos, nem lehet egy kutyám és egy hörcsögöm, és így a híd alatt lakok majd veletek, és a  patkányokkal: Niall-al, Louis-al, Liam-el, Zayn-el és Harry-vel! És örülök majd, ha elém dobnak 2 centet! Neee!! Ki kell innen jutnunk!!- sikítozott. Már láttam nem sok van hátra, hogy elbőgje magát. Persze mindenki tátott szájjal figyelte a kiakadását, és a patkányos résznél a fiúk sértődötten tették keresztbe a kezüket.
- Nyugi! Niall és Louis hibája!- mosolyogtam támogatóan.
Ez Sarah-nak sokat ért, és miután rájött, hogy ez nem az ő hibája, folytatta az érettségis feladatok elvégzését. A lányok sokkal nagyobb sokkban voltak, közülük sokan nem akartak semmiféle első heti intőt kapni, de a fiúk történetesen nem szorongtak. Pedig ez az ő hibájuk.
Megint kopogtak. Mindenki a másikra nézett. Azt gondolták majd valaki segít. De nem. Akkor hirtelen a sok kopogás után láttuk, hogy a tanár a suli épülete felé tart. Megnyugodtunk. Bár nem teljesen... El se telt 5 perc, az igazgatóval jött vissza a tanárnő. Ekkor már a fiúk jó börtönöket és hozzájuk illő ruhákat kerestek a neten, meg azt kérdezgették egy fórumon, hogy mit vigyenek magukkal a cellájukba.
- Gyertek ki huligánok!- ordított az igazgató.
Ekkor Niall a pont "ideillő" mondandóját kezdte.
- Néhány utcára van egy tök takaros kis börtön! Kivülről... Gondolom belülről nem adnak Nando's kaját...- húzta el a száját.
Jó, talán mind remegtünk a félelemtől, hogy most mi lesz, ennél a mondatnál nevetni kezdtünk. Nem is kicsit.
- Mit nevettek? Gyertek ki most azonnal!- hallottam a tanárt.
Louis fogta a telefonját, amin netezett és az ajtóhoz ment.
- Elnézést tanárnő, de kimenni nem tudunk. Viszont tud valamit erről a helyi börtönről? Milyen a kiszolgálás? Hány ágyas szobák vannak?- kérdezgette.
- Honnan tudjam?!- hallottuk a tanárt.
A tanárra igazából senki sem figyelt, mind leültünk a gépekhez, és Facebook-oztunk, képeket néztünk, meg ilyesmi.
Eleanor felém fordult és elkezdett mesélni a blogjáról. Egy lányról, meg egy fiúról szól, akik nagyon szeretik egymást, de félnek ezt kimutatni. Végül a fiú járni kezdd a lánnyal, összeházasodnak, és lesz egy lányuk. A lány és a fiú elcserélnek egymással egy piros gyémántos szalagot. A fiúnak viszont kötelező lesz katonának menni, így a lány csak 1 év múlva értesül abban, hogy a férje súlyosan beteg. Nem tud még lábra állni sem, és úgy érzi, ebben már csak a szeretet segíthet. A lány átutazza a fél világot, amiatt, hogy egy órát lássa. Beszélnek, nevetnek, de eljönnek az utolsó együtt töltött pillanatok. A fiú előtt lepereg az élete, és szinte csak a lányát és a feleségét látja. A nő hazamegy, és hónapokig sír, mikor azt gondolja utoljára látnia kell a fiút. Rajta van a kockás szoknyája, a zöld pulcsija, a fehér térdzoknija, és a gyémántos karszalagja. Ezekben látta meg a fiút először. Ekkor a fiú ébredezni kezd, és föléled. Egész életükben együtt maradnak, és a gyönyörű kislányuk mellé, örökbefogadnak egy kisfiút, hogy az örökbefogadással kimutassák: a szeretetet bárhogy ki lehet fejezni, de valahogy kell.
El könnyes szemmel nézte a virágos cipőjét, miközben ezt mesélte nekem. Tetszett a történet, be is írtam a címét és olvasni kezdtem.
-Perrie. Jönnél egy kicsit?- hajolt le hozzám Zayn.
- Ööö... Persze. Oksi.- válaszoltam értetlenül.
Zayn a fiúkhoz vezetett, ahol csak egy gép volt bekapcsolva. A YouTube volt megnyitva. Mikor Niall konstantálta, hogy ott vagyok, elkezdte beírni: one direction. Nem tudtam ez mi. Niall olvasott az elmémben, és el is magyarázta mi ez.
- Van egy bandánk a fiúkkal. A neve One Direction. Már írtunk egy dalt is, meg kitettük mindenhova. Megnézed?- nézett a szemembe.
Bólogattam, Niall pedig klikkelt. A számuk tényleg tök jó, nekem tetszett, a saját gépemnél be is lájkoltam.
A Facebook-omon egy ismerős jelölésem volt. Megnyitottam, és a következő jelölt be: "Egy MiniManó". Mivan?
Nyitva hagytam a Face-m, mire El megnyitotta a sajátját.
- Ki az a minimanó?- kérdezte tőlem.
- Én se tudom.- vontam meg a vállam.
Ezt annyibanhagytuk. Ashley lépett mögém.
- Szia, te már bejelentkeztél a Face-re?- nézett rám kérdőn. Bólogattam.- Ki az a minimanó?- döntötte meg a fejét.
Megvontam a vállam, Ash meg továbbment.
Miközben mindenki vadul klikkelt és írt, láttam, hogy Sarah a táblára ír. Ablakokat, meg pálcikaembereket rajzolt, össze-vissza nyilazgatta őket, meg pontozott, írt, csillagozott, karikázott, áthúzott... Ekkor elkezdett csendesíteni minket, mert szerette volna vázolni a tervét. Fogta is a tanár pálcáját, és azzal mutatta tovább.
- Van egy szertár, ami a termünkbe nyílik be.- kezdte, és egy ajtóra mutatott. Mindenki egy emberként pillantott oda.- Ott van ablak, amit ki lehet nyitni, mert nincs lakattal lezárva. Lemászunk az udvarba, és készen vagyunk!- ugrált vidáman.
Ez jó ötletnek tűnt, ezért fölálltunk a helyünkről és mentünk a szertárhoz. Ott benyitottunk, és egy kis helységben találtuk magunkat. Sarah utolsóként lépett be, így megpróbált valahogy bemenni a tömeg közepébe, ami nem sikerült neki, ezért inkább ellökte a többieket, és úgy ért a főnök helyére. Kinyitotta az ablakot, és gyorsan körbenézett, hogy tesztalanyt találjon a terve megvalósításához. Megragadta Niall karját és az ablakhoz húzta.
- Menj az ablakpárkányba, majd ugorj ki!- utasította tovább másik osztálytársunk: Lucy.
Niall engedelmesen mászott ki az ablakból, elég könnyen. Miután esett ötven cm-t, boldogan konstantálta, hogy él. Louis jó ötletnek látta, és ő is ugrott. Majd a többi fiú, és mikor ők lent voltak, jöttek a lányok. Lucy kezdte volna, a lányok nevében. Kiült a párkányba, és kicsit lóbálta a lábát, majd kijelentette, hogy fél. Mi kilöktük, a fiúk elkapták.
- Megőrültetek? Mi van, ha ezek leejtenek? Képesek rá...- szidott le minket Lucy, miközben még mindig tartották.
A fiúk a fűhőz vitték, és (direkt  a füvön, hogy ne essen nagyot) ledobták. Sarah meg a fehér pólójában kicsit ideges volt. Csupa fűfolt volt, meg még sáros is. Fogott és letépett egy marék füvet, és a fiúkra dobta. Nem érdekelte őket.
Minden lányt szépen levettek, és már csak El és én maradtunk. El nem félt, egyeltalán. Kiugrott, mert biztos volt benne, hogy Louis elkapja. És így is volt. Még ki se kellett nyitnia a szemét, csak kiült teljesen nyugodtan az ablakba, és egy biztos mozdulattal hátradőlt. Louis megfogta, és talpra állította. Louis talán nem szerelmes El-be, de attól még nagyon is vigyáz rá. Én csak támaszkodtam az ablakpárkányba. Zayn bíztatóan nyújtotta a kezét, jelezve, hogy elkap. Én is kiugrottam, és Zayn a világon a legbiztosabban kapott el. Lerakott, és az egész osztály kijutott a teremből. Viszont a tanár nem tudhatta, hogy így jöttünk ki infóról, ezért megpróbáltunk csöndben, lépni. Sajnos bennünk mindig van valami nevettethető, ezért történt az, hogy Ash fogta magát, és túl magabiztosan dőlt hátra, azzal az elvvel, hogy elkapja valaki. De hirtelen reflexből senki nem nyúlt utána, ő meg csak leesett a földre. Próbáltuk visszafolytani a nevetést, de nem lehetett. Elkezdtünk nevetni Ash-on, majd utánanyúltunk, és fölsegítettük.
A tanár és az igazgató lépett felénk. Hirtelen megálltunk, és fütyülve kezdtünk körbe.körbe sétálni. Jade még komolyan is vette, elkezdett virágot szedni. El is rakott egy fehéret, szóval odaadta nekem, én meg egy pohárban őrizgetem. És ezután jött a balhé. A tanár kórusban üvöltött, az igazgatóval együtt. néha befogtuk a fülünk, mert nem szerettünk volna a fülészeten kikötni. Úgy tettünk, mint akik nagyon szégyellik magukat. Be is sétáltunk a terembe, az igazgató meg utánunk jött. Leültük, ő meg egy óriási csapással zárta be maga mögött az ajtót.
- Miért nem jöttetek ki az ajtón? Mi bajotok van?- üvöltött.
- Nem lehetett kimenni! Beszorult a kilincs!- szólt vissza Jesy.
Az igazgató sóhajtva állt az ajtóba.
- Szabad foglalkozás. Ne halljak meg egy hangot sem, hívok valakit!- lépett ki.
Becsuktuk az ajtót, és nem vettük figyelembe a "ne halljak egy hangot sem!" szabályt. A fiúk zenét hallgattak, Stef és Jade ruhát terveztek a táblán, Jesy és Leigh-Anne beszélgettek, Daniella Sarah-val tanult, Miranda Avril-el táncolt, Ashley pedig divatmagazint olvasott Lucy-vel. Én fölültem a padra Eleanor mellé, és beszélgetni kezdtünk.
- Holnap lesz valami avatásunk. Végig megyünk az utcán, virággal a kezünkben. Szép ruha, meg minden kell. Ma megyek a ruhámért, és fodrászhoz. Te?- beszélt El.
- Nem tudtam róla!- akadtam teljesen ki.- Segítesz?- kérleltem a barátnőm.
- Igen. Mi lenne, ha a nálad aludnék, és hajnalban megcsináljuk  hajunk, és szerzünk ruhát. Oké?- ötletezett El. Bólintottam, és elővettem a telefonom. Írtam egy SMS-t anyunak: Szia anyu!! Mi lenne, ha ma a barátnőm nálunk aludna, valami avatási készülődés miatt? Puszi, Perrie.
Jött is a válasz: Persze kicsim, örülök, hogy valakivel ilyen jóban lettél! 2-kor menjetek haza, szia! 
Közöltem Eleanor-al. 1-kor haza is sietett a cuccáért, és 2-kor a sulikapuban várt rám.
OTTHON 
El belépett a házunkba, az akasztóra tette a vállpántos táskáját, és fölsietett velem a szobámba. Beszögdécselt a szobámba. Elkezdte nézni a könyveim borítóját, és a régi füzeteim lapjait. Felnézett az ágyam fölötti poszterekre, utána meg minden cuccom alaposan átnézte.
-Rendben, akkor keressünk valami jó ruhát, amiben nem esel orra!- ajánlotta El és kinyitotta a szekrényem. Csodálkozva átnézte a darabokat, végül meg rám meredt.- Nincs semmi divatos, jó ruhád, a hétköznapiakon kívül?- kérdezte. Megvontam a vállam.
- Sose kellettek volna. Még bálba sem mentem...
Vagy tíz percet gondolkoztunk azon, hogy most mi legyen, mire El azt mondta, el kéne mennünk vásárolgatni egy kicsit. De sajnos azon az 40 dolcsimon kívűl semmi pénzem nincs. Eleanor szerint nem fogunk drágán vásárolni, vagy maximum kedvességből hozzátesz, a saját zsebpénzéből. Szóval, mivel közel van hozzánk a pláza, oda mentünk nézelődni.
RUHABOLTBAN
Mikor az egyik ruhabolt bejáratához értünk, megbeszéltük, hogy nem válunk el. Viszont éppen ellenkező irányba kezdtünk el futni, így megszegtük az ígéretünk. De nem is volt baj. Az öltözőfülkéknél nem volt senki, ezért ott találkoztunk és megmutattuk egymásnak, miket találtunk.
- Én egy akciós darabot találtam... Már nincs divatban, de attól még olcsó.- mutattam be a választottamat El-nek. Szószerint fogta, és a háta mögé hajította.
- Nem az számít, hogy mennyibe kerül! Hanem, hogy jó legyen!- szólt le Eleanor. Gyorsan a ruha után szaladtam, felvettem, és fölakasztottam valahova.
El egy pink, tök szép ruhát mutatott fel, viszont elég drága is. Így történt meg az, hogy elosztottuk a ruha árát, és az egyik részét El, a másikat én fizettem. Gondoltuk, még nézelődünk egy kicsit, mikor belebotlottam Ashley-be.
- Szia! A holnapi napra készülsz? Én egy márkás cipőt keresek. Nagyon szép, kék. Nem láttál ilyet?- mosolygott.
- Nem. Még nem. Majd szólok ha látok ilyet.- magyaráztam, de meghallottam El éljenzését, miszerint talált valami ruhát. Úgy értem valami csinos ruhát, mert ruhát még a vak is talál egy ruhaboltban. Szóval elköszöntem Ash-től, és Eleanor hangjának az irányába siettem.
Egy méregdrága márkás cipőt tartott a kezében. Kék volt, pont ahogy Ash leírta. De szemétség lenne elkapni Eleanor elől, ezért nem szóltam. Eleanor elkezdett számolgatni, de kijött, hogy ha ezt a cipőt megvenné, maradna... semmi pénze. Komolyan mondom, szinte sírva fakadt, mikor erre rájött. Nagyon kellett neki az a magassarkú. Hát mit is mondjak... Tényleg csini volt, viszont nagyon drága, így El magára hagyta, viszont nem akarta, hogy megvegyék előtte, ezért a ruhák közé dobta. Meg is voltunk. Mentünk a pénztárhoz. Elővettem a bankkártyám (igen, van bankkártyám, juhé!) és átadtam. Beírtam a kódot, El meg hozzátett a pénzéből még. Kisétáltunk a boltból, és mivel még csak fél három volt, elmentünk nézelődni, az egész plázában. El talált valami fülbevalót magának, amit megvett, és utána mentünk a mcdonald's-hoz, inni egy kólát. Nem volt sor, ezért vásároltuk az italainkat, és leültünk egy asztalhoz. Közben nagyon sokat beszélgettünk a gimiről, a barátokról, és az életről, amit gimisként élünk át. Megittunk mindent, kidobtuk az üres poharakat a kukába, és mehettünk haza. Út közben beleakadtunk egy boltba, ahol eredetileg szájfényt szerettem volna venni, mert elfogyott, de végül a boltból egy rózsaszín hajfestékkel jöttem ki. Így történt az egész....
Eleanor-al bementünk a boltba, ahol már ismernek, így eltették nekem a kedvenc szájfényem. Miközben Amelia (az eladó) a szekrényben keresgélte amit kértem, körbenéztem. Volt ott minden. Nevetve figyeltem a zöld hajfestéken lévő csaj haját, mikor oda jött a másik eladó, és elvette előlem. Gondolom elteszi a helyére. Ekkor láttam meg mögötte a rózsaszín festéket. Nem is nézett ki olyan rosszul. Elképzeltem magamon, és arra gondoltam, milyen divatos lennék benne. Viszont nem biztos, hogy anya megengedné. Mindegy. próbálkozni szabad. Levettem a polcról, és a pultra készített szájfényem mellé raktam. Fizettünk és hazamentünk.
Szóval ez volt. Bementünk a házba, és a konyha felé vettem az irányt. Anya otthon volt, éppen sütött-főzött. El mellém lépett, anya meg észrevett minket.
-  Szia Perrie! Itthon is vagytok? És a barátnőd?- mondta boldogan anya. Sose hívtam magamhoz senkit, max korrepetálni jöttek az 50 éves tanáraim, d etényleg senki. Anya örült, hogy végre egy velem egykorú lány jött hozzánk.
- Eleanor Calder vagyok.- nyújtotta mosolyogva Eleanor a kezét.
És akkor ott meg kellett kérdeznem, hogy lehet-e rózsaszín a hajam.
- Anyu! Te kedves, ügyes, ENGEDÉKENY- hangsúlyoztam az utolsó szót.- Lehet rózsaszín a hajam? Csak festék, gyorsan kijön, és nagyon szép!- kezdtem. Sejthettem a választ.
- Nem. Nem lehetsz bohóc.
- De anyaa! Nem csak sima szőke akarok lenni, hanem merész pink is! Naa!- kérleltem.
- Nem értetted? Nem!- mondta elég komolyan.
Sóhajtva mentem föl a szobámba, Eleanor-al kíséretben. A szobámban ráugrottam az ágyamra. Rózsaszín hajat akarok. Nagyon! Ekkor jutott eszembe az adu-ász. Kivettem a zsebemből a telefonom, és fölhívtam mamát, aki mindenben a pártomat fogja, bármi is legyen az. Ez a beszélgetés hangzott el:
- Szia mama!
- Szia Perrie! Miért hívsz? Baj van?
- Dehogy semmi, csak anya nem enged meg valamit, és ki szeretném önteni a lelkem.
- Hát akkor mégiscsak van valami! Mit nem enged?
- Hogy rózsaszín legyen a hajam, pedig ez egy trend!
- És nem lesz tőle bajod?
- Semmi nem történik velem utána. Hívnád anyát? Légyszíves vedd rá, hogy megengedje!- kérleltem.
- Rendben. Na szia kicsim!
- Szia, puszi!- mosolyogtam. Győztem.
Tíz perc múlva anyu följött a szobámba, és megadta az engedélyt a hajamra. Jól megöleltem, és mentem a fürdőszobába Eleanor-al, hogy átfessük a hajam. El elkezdte olvasni a használati-utasítást, utána meg értelmezte. Megmostuk a hajam ruhában, így a szettem csupa víz lett. A vízes tincseim elterültek a vállamon, El pedig elkezdte amit kellett. Közben eléggé féltem, mert mi van akkor, ha el lesz rontva? El, fésülte, meg minden, és végül kicsit megijedt. Én is megijedtem. Nem tudtam mi a baj. Fölálltam és a tükörhöz léptem. Nee!! Fönt világos, lennt pedig sötét volt a hajam. Kicsit furcsán nézett ki. De már nem tehettünk semmit. Maximum gondolkoztunk azon, hogy mit tehetünk. Elsősorban megpróbáltuk kimosni, de kifogyott a hajsampon. Utána leszaladtunk anyához, aki kiejtette a kezéből a konyharuhát.
- Mi történt a hajaddal?- tátotta a száját.
El-re néztem, aki aggódva rágta a száját, és felém nézett. Azt hittem anya ott, abban a pillanatban levágja egy késsel a hajam, de nem. Inkább a kezébe temette az arcát, majd elgondokodva méregetett. Kínosan elmosolyodtam, anya meg megkérte, hogy hozzuk le a festék dobozát. Felmentünk érte, majd levittük anyának, aki olvasni kezdte a hátulját. Visszaadta, majd kijelentette:
-Ilyennek kell, hogy legyen. Nem olvastad el?
Óriási kő esett le a szívemről. El is egy óriásit sóhajtott, és láttam rajta, hogy már nem olyan, mint aki arccal beleesett a lisztbe.
Hirtelen lett este. Kihúztam az ágyam, ami egyébként kétszemélyes, de csak egyedül vagyok rajta, szóval mindegy. El ott aludt, és még egy csomó ideig néztük a Gossip Girls-t, míg kikapcsoltam és aludtunk egy keveset. Fogalmam sincs mi lesz holnap...

2. fejezet Az ablak, unokatesók... szept.2.kedd

Naplóm! Most ülök a szobámban és a macis kínai tollammal írok, amit Grace-től kaptam.( Majd megtudjátok mi a története).Reggel valami rikácsolós "Kellj fel, vagy fölfallak!!!" hang keltett. Peyton... Amióta a telefont tudja használni, mindig valamit átállít nekem. Először a csengőhang (nagyon ciki, ha valami gyerek ének szólal meg töri alatt...), majd a képek, hangok, zenék és az ébresztő...

Ruhám

-Peyton, ezért kapsz!- ordítottam. Aztán a lila pizsimben szaladtam föl-alá Peyton-t keresve.
- Fölfallak!- nevetett a lépcső allján ülve.
Természetesen szaladtam lefelé és az utolsó lépcsőfokon megbotlottam, így történt az, hogy egy óriásit bukfenceztem.
- Lányok! Sierra már kész van, készüljetek, el fogtok késni!- figyelmeztetett minket anyu és kitette a tányérokat az asztalra.
Amíg én a húgommal verekedtem a földön a kutya ugatott, a macska ránk ugrott és a törpemalacról ne is beszéljünk...
Aztán szétváltunk és leültünk az asztalhoz a helyünkre. Épp a müzlim ettem volna, mikor meghallottam Peyton mit motyog magában. " Át fogom állítani a csengőhangját...".
- Jó, kész, elegem van! Mióta csak esélyed van rá idegesítesz! Utállak!- álltam fel és az egész kajám a ruhájára öntöttem. Néhány másodpercig csönd volt.- Bocsánat...- suttogtam. Peyton afféle "Nem úszod meg!" nézéssel fölment a lépcsőn és sírva zárta be a szobája ajtaját.
Felöltöztem és fölvettem a táskám. Nagyot sóhajtottam és megráztam a fejem. Elég volt fölmutatnom a lépcsőre és anyu fogta az adást.
- Családi okok miatt nem megy...- felelte anyu szemforgatva hosszú várakozás után.
Én kimentem a kocsihoz, de anyu még szólt a húgomnak, hogy itthon maradhat.
Beszálltam a kocsiba. Mikor a sulihoz értünk kiszálltam. Elköszöntem aputól és szaladtam az emeletre, és besétáltam az osztályomba. Eleanor már várt, adott gumicukrot meg minden. Beszéltünk, elmeséltem a húgom hisztijét és eszünkbe jutott, hogy lemegyünk a büfébe, közben megnézzük a faliújságot. Leszaladtunk a lépcsőn és a büfé sorába álltunk. Megláttam Louis-t aki már a többi fiúval állt elöl. Mivel mi hozzájuk tartozunk automatikusan álltunk melléjük. A többiek akik előttünk álltak csak szidtak minket, hogy álljunk a helyünkön és várjunk. Nem érdekelt minket. Vettünk innivalót és a faliújsághoz álltunk. A fiúk is szemügyre vették. És mit láttam... Egy fiú a másik osztályból fogott egy tollat és bajszot rajzolt El képére. Eleanor szomorúan nézett körbe. Persze a fiúk kapcsoltak. Louis odament a sráchoz... El a szája elé kapta a kezét.
- Nem... Nem kell Louis!- tartotta vissza osztálytársát.- Légyszíves...- kérte.
Persze Louis visszament El mellé, mert nem szerette volna az őrületbe kergetni. A fiú magassága még az enyémet sem haladta meg, pedig én igen kicsi vagyok. Így hát persze, hogy megijedt a fiúcsapattól. Miután átnéztük a képeket felmentünk az osztályba. Ma megismerkedünk a tanárokkal és lediktálják nekünk az órarendet, átadják a könyvcsomagot. Nem kívántam a hosszú nyári szünet után újra megfogni egy matekkönyvet... De nem dönthettem. Sorban jöttek a tanárok. Könyv, duma, szabályok. Viszont az utolsó (ebédszünet) szünetben nagy büntetést érdemlő dolog történt... Épp az udvaron voltunk. A fiúk a focipályán hülyéskedtek, a lányok egy része új sminkmárkákról beszélt, én és Eleanor arrólü beszélgettünk, milyen jó lenne, ha lenne saját márkánk... Szóval mind elvoltunk, mikor egy velünk egy évfolyamba járó srác elkezdte a haverját kövekkel dobálni. Az mindig visszadobott. Ennek éreztem, hogy nem lesz jó vége. Főleg, hogy az ablak mellett csinálták. És tudtam. Megmondtam! A kő az ablak felé repült és egy pillanat alatt törte szilánkokra. Mindenki odaszaladt, a két fiú meg megszeppenve állt, mint egy szobor. Megértem, ha én tettem volna, körübelül úgy bőgnék falfehér arccal, hogy a könnyeim versenybe szállhatnának az Atlanti Óceán cseppjeivel. De szerencsére nem velem történt meg. Mi El-el csak percek múlva szaladtunk oda, addig tátott szájjal figyeltük a jelenetet. Nem sokkal később az igazgató és helyettese léptek hozzánk. Az igazgató szinte vörös fejjel kereste azt aki tette. Mellette a műkörmös, miniszoknyás helyettese állt. Nem nagyon foglalkozott semmivel, ellentétben a felettesével.
- Ki volt az?! Most azonnal elém jön!- ordította. Bár tudtam, hogy nem én voltam, akkor is nagyon féltem. - Rendben... Rendben. Utolsó esély. Bemegyek az irodámba, a mai nap jön az aki tette! Viszontlátásra!- És a helyettesítőjére nézett. Megfordultak és eltipegtek a tűsarkujukban. Szegény fiúk... Milyen bűntudatuk lehet... De csak az én gondolataim zakatoltak így.
- Perrie!- rázott meg El, kizökkentve gondolatomból.
- Ohh, ja, bocsi. Menjünk föl a terembe!- mosolyogtam.
MÁR OTTHON
Peyton és Sierra elmentek valami könyvdedikálásra, így egyedül voltam otthon.
- Hát szia, Lufi!- emeltem föl a törpemalacom. Olyan édes!
- Szia, mi volt ma?- köszöntött anyu.
- Betörtek egy ablakot. Ennyi...- vontam meg a vállam (egyébként ma nem vallotta be senki, hogy bármit is tett)
- Egyébként Apád elvitte a kutyát, a macska meg kint alszik a medence mellett.
Anya kiterítette a heti újságot az asztalra és lapozgatni kezdte. Én addig ledobtam a táskám a kabátok mellé és a konyhába siettem. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle egy pudingot és a pultról egy kanalat. Majd elvégeztem rajta az ősi receptem. Összeállítása:
KELL:
Csokis puding, tejszínhab, bármilyen gumicukor, eperöntet, drazsé, nutella, tál, habverő
ELKÉSZÍTÉSE:
A tálba kiteszem a pudingot. Ráfújom a tejszínhabot, teszek rá eperöntetet, rákanalazom a nutellát, rászórom a cukrokat, esetleg, ha van akkor az epret, banánt... Megkeverem a habverővel és kész. Nyami!
Szóval miután kész lett, leültem anya mellé a konyhaasztalhoz és kanalazni kezdtem a desszertem.
Anya mosolyogva megrázta a fejét, miközben engem nézett.
- Biztos, hogy ezután még el akarsz menni olasz étterembe?- lapozott a magazínban.
Hogy mi?! Nekem erről nem szóltak! Én meg tömöm magam? Szégyen! Visszamentem vele a konyhába és rátettem egy fóliát. Betettem a hűtőbe és anyu mellé futottam.
- Szóval milyen étterem?- vigyorogtam.

A lányok. Imádom őket!
Ally, Camila, Dinah, Lauren, Normani

- Jönnek az unokatesóid. Együtt megyünk étterembe.- tájékozatott anyu.
Szóval. Anyának három testvére van: Amy, Linda, Trace. Amy irtó kedves és lehet vele beszélgetni. A gyerekei is nagyon kedvesek meg viccesek, kivéve Linda gyerekeit. Ők öten fiúk és gonoszak. Mindig mikor a LÁNY unokatesóimmal körömlakkozok, direkt meglökik a kezem. Mikor a LÁNY unokatesóimmal karaokizok, belekiabálnak a mikrofonba. Mikor a LÁNY unokatesóimmal sétáltatjuk a kutyám, mindig ijeszdgetik a kutyusom. Szóval egy mondatba foglalva: Utálom a fiú unokatestvéreim!
Grace valahol kína közelében lakik a szüleivel, ezért sajnos csak nyár elején és karácsonykor jönnek. Pedig aranyos lány, bár többet találkoznánk.
- És Lindáék is jönnek?- kérdeztem. Magamban szorítottam, hogy ne jöjjenek, de anyu kijelentette.
- Jönnek.

Fiú unokatesóim:
Siva, Max, Tom, Nathan, Jay
És Grace.

Persze rögtön hisztiztem, és elrejtettem a plüss cicám, Kandúrt. Mindig körömlakklemosót öntenek rá, és utána lisztben tekergetik. Mikor a fiúk hazamennek Kandúrt mindig a hűtőben találom. Szóval az értékes dolgaim és mindent elrejtettem. Betuszkoltam őket a ruháim közé, az ágyam alá, és a kisebb tárgyak a társasjáték dobozokban találtak helyre.
2 ÓRA MÚLVA 
Csöngettek. Mi lesz velem? Szerencsére a lányoknak nyitottam ajtót.
- Sziasztok! Mizu?- ugrottam a nyakukba.
- Semmi... Na és veled? Hiányoztál!- ölelgetett meg Camila.
- Gyertek, mindent elmesélek!- nevetgéltema rokonaimmal.- Pillanat.- mosolyogtam. Odamentem Amy-hez és megöleltem.- Hello! Megyek a csajokkal.- köszöntem.
Már a lépcső felén lépdeltem, mikor csöngettek. Megjöttek a "legkedvesebb" rokonaim. Anya az ajtóra bökött és amolyan "Menj, kisasszony!" nézéssel érte el, hogy levánszorogtam. Lenyomtam a kilincset és ajtót nyitottam. A fiúk... Jahj...
Sóhajtottam egy óriásit és mivel kötelező volt, megöleltem őket és köszöntem nekik. Az elején mindig jókislány vagyok, de aztán szinte belefolytom őket a medencébe. Miután bejöttek adtam inni meg ilyesmiket.
- Ohh, Perrie? Nagyot nőttél, meg ilyesmik.- tolt el a közeléből Linda. Ő olyan undok! Sose ölel meg, beszél velem, ad ajándékot, mint Amy! Pedig én mindig udvarias és aranyos lány vagyok! Tavaly, a sulibál helyett neki vettem cipőt, amit egyszer láttam náluk. A cicaalomban... Az almot meg én vettem nekik amikor náluk DVD-ztem. Vagyis a fiúk horrorfilmet néztek és meg almot vásároltam. Legalább azt megtartották. Tisztelet érte. Hurrá!
Felmentem a lányokhoz, a fiúk meg lent TV-ztek. Lauren kitalált egy jó körömlakk kikeverést. Épp azt próbáltuk, mikor észrevettem, hogy milyen csönd van.
- És? Mi van a fiúkkal?- mosolyogtam.
A lányok nevettek és elmesélték mi a helyzet. Szóval nekik van fiújuk. Nekem nincs. Király. Beszéltem nekik Zayn-ről, aki szerintem nagyon helyes. Miközben róla meséltem, észrevettem, hogy a körmömre szívet festek.
Már 6 óra volt. Jaj, ne! Sierra és Peyton 10 perc múlva itthon lesznek! És Peytonnak beadtam, hogy El a rokonunk! Jaj, mit tegyek? Egy lehetőségem volt...
Elővettem a mobilom és beírtam El számát. Felhívtam és mikor felvette, csak ennyit hadartam bele:
- El! Gyere hozzánk, minél gyorsabban tudsz!
- Bocsi, vacsi lesz úgy.. 5 perc múlva. 
- De Eleanor! Superfontos! Ehetsz velünk olaszt! Címem: Washington utca 178! - És ezzel rávettem. El se köszönt csak letette és 3 perc múlva megjelent.
- Köszönöm!- suttogtam. Anyu nem hallhatta.- Szóval. Mikor Peyton megjön, te mesélsz neki, de aztán hazamész!- folytattam.
- És az olasz kaja? Imádom az olasz kaját...- biggyesztette le a száját.
-Majd... Majd csomagoltatok neked valamit!- vígasztaltam. El boldogan várt a bejárati kapuban.
Mikor Peyton belépett csodálkozva nézett Eleanor-ra.
- Szia! Már taliztunk, El vagyok!- mosolygott. Jó színész lenne. Az egyszer biztos.
- Komoly? Szuper! Én Peyton vagyok!- mosolygott a húgom. Oké. Bevette.
- Sajnos nekem mennem kell! Anyukám vár rám otthon... Szia!- köszönt el El és kiment a kapun.
Én vele mentem. Megdícsértem, hogy milyen szuper volt és majd egyszer hosszabb időre is beállhat "unokatesónak". Mondtam neki, hogy biztos hozok neki valamit, mire elköszönt és elkezdett hazafelé futni.
A lakásba mentem. A szobámba mentem, hogy ruhát váltsak. A fürdőszobában kicsit sminkeltem. Szemfesték, rúzs. Ami kell. Lementem.
- Wow, gyönyörű a ruhád!- csodálkozott Amy.
- 16 évesen így öltözöl? Gratulálok...- vetett rám lenéző pillantást Linda. Jah, pedig ő az aki télen is miniszoknyában jár.
- Nekem tetszik...- pördültem meg benne.
ÉTTEREM UTÁN
Mikor a lányok és a fiúk is hazamentek, már mentem föl a szobámba. Hirtelen csengettek. Anya valami boltba ment, szóval egyedül voltam. Peyton és Sierra sose nyitnak ajtót. A szüleim megtiltották nekem, hogy bárkit is beengedjek. Aztán még egyszer megcsörrent. Nem tudtam mit tegyek. Megnyomtam a gombot amit, ha megnyomunk akkor belebeszélhetünk.
- Ki az?- kérdeztem ijedten.
- Za...- hallottam egy fiú hangját. Hirtelen a hangja eltávolodott és más szólt bele.
- Szia pezz cukor! Mi vagyunk azok! Meg valami dögös csaj és a szülei.- hallottam a háttérben egy lány nevetgélését.  Tipikus Harry hang. Szóval újabb fiúcsapat. De ki a lány a szüleivel? Beengedtem őket. Kinyitottam a lakás ajtaját. Beléptek a fiúk.
- Szia!- köszöntött Zayn. Hát oké. De ők mit keresnek itt?
- Ööö.... Hello.- léptem hátra, mert majdnem föllöktek.
A sor végén Grace jött. Az unokatesóm! Hurrá!
- Graceeee!!- sipítottam és a nyakába ugrottam.
- Hali!- ölelt vissza.
Még 5 percig köszöngettünk egymásnak, ugráltunk és éljeneztünk. Grace a kezében egy zacskó volt.
- Aji?- mosolyodtam el.
Grace hevesen bólogatott. Kitette a zacskót az asztalra és kivette a benne rejlő kincseket. Egy parfüm, kínai anime-s könyv (habár nem tudom elolvasni, Grace mindig hoz, mert tudok ötleteket venni belőle a rajzaimhoz), cuki epres kulcstartó és egy oroszlános toll a gyűjteményemből. Igen. 16 éves vagyok és állatos tollgyűjteményem van. Van már pingvines, macis, kutyás, tigrises, pillangós és egeres. Jó, ez hülyén hangzik, de a színük nagyon tartós és az illatuk finom. Ezek csak Kínában találhatók, ezért számomra elég ritkák is. Persze Grace-nek egy krokodilos kivételével már mindegyik megvan. Mi ezeket imádjuk és mindig ezekkel rajzolunk, de csak ketten. Egyszer 7.-ben véletlenül bevittem a macisat és egész évben én voltam a röhögés tárgya. Aztán váltott a fiú aki a homokot teszi a chipses zacskójába és utána megeszi. Pfuj....
Épp ott voltak a fiúk is. Niall-ben nagy érdeklődést keltettek az állatos tollak, megkérte, hogy hozzam le az összeset. Lehoztam neki a virágos dobozom és szép színsorrendben elhelyeztem őket az asztalon. Niall mindegyikkel húzott egy vonalat a papíron amit adtam neki. Érdekes, volt, hogy a fiúk nem nevettek ki minket. Inkább mellénk ültek és ők is csíkoztak.
- Ezek cukik! Én egyszer ilyet az apukámtól kaptam, 2 éve. Egy egereset. Csak nagyon messze található, és emiatt nem utazok Kínába.- szomorkodott Niall.
Grace mosolyogva turkált a rózsás kistáskájában.
- Tessék.- nyújtott Niall felé egy teknősös tollat.- Nekem ebből kettő van.- mosolygott.
- Köszönöm!- És Niall már írt is vele. De jó, hogy nem olyanok, mint a régi osztálytársaim általánosban!
Ezzel 10 percig elvoltunk, mikor Zayn felém fordult és abbahagyta a firkálást.
- Hány órás a bölcsis napközi? Haza akarok menni!- játszott kisbabát.
Ezzel szerintem arra utalt, hogy abbahagyhatnánk, és inkább dámázhatnánk. Jó, a dáma nem volt komoly...
Ekkor megjött anya. Csodálkozva lépett Garce-hez.
- Szia! Mit kerestek itt a szüleiddel? Csak nem jöttetek haza egy néhány napra.
- Hello! Ja, egy hotelben leszünk. Apának itt van dolga, Californiában.- válaszolt Grace.
- És az akcentusod még mindig a régi, cuki!- nevetett anya. Hát igen, Grace, ha jobban megfigyeljük, nem mondja rendesen ki a betűket és a /Kalifornia/ helyett /Kilaforniá/-t mondott. Hát ez vicces, de inkább nem bántom vele.
Szóval anyu, szuperháziasszonyba váltott és készített valami sütit.
Miután megettük elköszöntünk és Grace megadta az új Skype címét (Gracegirl45). Mikor elmentek elköszöntem és már csak az alvás volt hátra. Holnap harmadik nap! Három nap már elmúlt a tanévből, "mindjárt" jön a nyáriszünet...